Részvénytársasággá alakul a PannErgy geotermikus leánya
Részvénytársasággá alakul a PannErgy azon leánycége, amelyik a geotermikus projektekért felel.
Részvénytársasággá alakul a PannErgy azon leánycége, amelyik a geotermikus projektekért felel.
New World Capital Group néven neves szakértők alapítottak olyan kockázati tőke társaságot, amely kizárólag tiszta energiával kapcsolatos befektetéseket kíván eszközölni.
A tegnapi nagy kötések egyike már biztosan nem a Berenberg eladása volt a PannErgy piacán: Juhász Attila igazgatótanácsi tag egyik közeli hozzátartozója bejelentette, hogy 70 ezer darab PannErgy részvényt adott el.
Az elmúlt egy órában több, feltehetően tőzsdén kívül egyeztetett, majd a piacon megkötött nagy ügylet is született a PannErgy piacán. A részvények az egész parkett hetedik legforgalmasabbjának számítanak.
Megtörtént a tőkeemelés a Genesisnél, az ár 809 forint lett.
A PannErgy bejelentette, hogy megalapíthatja a hatodik önkormányzattal közös geotermikus leánycégét: Hajdúszoboszlón várhatóan áramtermelésre is alkalmas rezervoárt tárnak majd fel.
Egymilliárd dollárt fektet majd tiszta energia technológiákba Soros György, aki egy szervezetet is létrehoz, mely a politikai döntéshozókat látná el tanácsokkal a környezetvédelemmel kapcsolatos kérdésekben.
Legfrissebb ismeretetterjesztő videójának témájául a geotermikus energia felhasználást választotta a freepress24.tv, az anyagot az alábbiakban közöljük.
Sikeres kísérlet után a T-Mobile megkezdte a hidrogénnel is működő, a környezetet kímélő bázisállomások sorozatos telepítését - tette közzé a társaság.
A szentlőrinci eredmények után nehéz lenne indokolni, hogy az elemzői modellekben miért kap jelentős valószínűséget az, hogy a PannErgy műanyagipari cég maradhat a jövőben - állítja Bokorovics Balázs, a PannErgy igazgatóságának elnöke a Portfolio.hu-nak adott interjújában. A menedzser a projektek csúszásának okairól, azok finanszírozásáról, a Berenberg kiszállásáról, a Synergon eladásáról és egyéb kérdésekről is beszélt, miközben kommunikációs kérdésekben önkritikát is gyakorolt.
Az interjú főbb pontjai:
A PannErgy Nyrt. bejelentette, hogy a szentlőrinci Sztl-PE-1-es kútban eddig történt mérések alapján a kút talphőmérséklete az előzetes 90.7 °C-ról 93.7 °C-ra emelkedett. A hőmérséklet így a kútfejen elérheti a 85-86 °C-ot.
A Genesis fő tulajdonosa közleményt jelentetett meg a BÉT-en, melyből kiderül, hogy a tervek szerint a társaságot teljesen kiürítik és a lehető leghamarabb végelszámolják. A részvények kereskedése jelenleg 11.5%-os mínuszban szünetel.
A részvényesek között várhatóan felosztják azokat a Cogenco részvényeket, amelyeket a cég a napelemgyár-projektjeiért cserébe kaphat. Az alábbiakban a levelet változtatás nélkül tesszük közzé.
A transzparencia növelése érdekében tájékoztatta befektetőit az RFV a következő időszaki közzétételi rendjéről. Újdonság, hogy a társaság az időközi beszámolókat követően befektetői prezentációt vagy telefonkonferenciát tart.
A PannErgy pontosította korábbi bejelentését, a legfrissebb információk szerint mintegy 600 ezer darab van még a társaság részvényeiből a Berenbergnél.
Elkészült és megkezdte működését a világ legnagyobb szélfarmja, amit az E.On épített fel az Egyesült Államokban. A 627 turbina összesen 230,000 otthon számára biztosít energiaellátást - tette közzé a német közszolgáltató.
A PannErgy bejelentette, hogy a társaság székhelyváltozási kérelmét 2009. szeptember 21-én a Fővárosi Cégbíróság bejegyezte.
A PannErgy bejelentette, hogy a Berenberg részesedése 5% alá csúszott a társaságban. Az információ nem meglepetés, már korábban is beszámoltunk róla, hogy az alapkezelő valószínűleg kiszállt a cégből.
Az Európai Unió egyik nemzetközi energia-megtakarítási projektjének magyarországi résztvevője lett a Regionális Fejlesztési Vállalat Nyrt. A projektben az önkormányzati intézmények energiahatékonyságának növelése mellett egy monitoring rendszer segítségével a dolgozók számára is láthatóvá tehető az elérhető megtakarítás. A projekt célja, hogy az épületek energia-megtakarítása, és a szén-dioxid kibocsátás 10-25 százalékkal csökkenjen.
Az elmúlt hetekben bejelentett új projektek miatt a korábbi 3,730 forintról 4,200 forintra emelte az Erste az RFV részvényeire adott 12 havi célárfolyamát. Az ajánlás emiatt továbbra is vétel.
Bizakodóan tekint a következő évekre az RFV menedzsmentje, mely ezúttal profit warninggal örvendeztette meg a befektetőket. A társaság számára a 2009-es év az elnyert szerződéseknek kösztönhetően a korábban vártnál jobban alakul, és a 2010-es várakozások szerint is úgy tűnik, hogy visszatért a nagy növekedéshez a társaság.
A Bankmonitor új kalkulátorának segítségével most mindenki könnyedén megnézheti, hogy reálisan mennyi nyugdíjra...
A vállalatok sikeressége nagymértékben a vezetőik kompetenciáin alapul, ezért nagyon fontos a vezetők folyamatos...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Egy múlt heti hír nem annyira bolygatta fel az ország közvéleményét, mint kellett volna. Az ukránok megtiltották...
Értelmetlen befektetés az, ami a dráguláson kívül semmire sem képes? Vagy önmagában a drágulás tényétől máris...
Azt sem tudjuk pontosan, hány ember él a Földön, pláne nehéz megbecsülni, hányan fognak száz év múlva. Az ENSZ...
Sok kérdést kapunk olvasóinktól és ügyfeleinktől a HOLD vagyonkezelésére, a számlákra és szolgáltatásainkhoz...
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.